A Milan drámai mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott Beneventóban az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójában.

A héten edzőváltáson áteső Milan most játszotta az első tétmérkőzését Gennaro Gattusóval a „fedélzetén”.

A piros-feketéket nem igazán jellemezte a Gattusótól még aktív játékosként megszokott tűz, az együttes sokáig egyáltalán nem találta a fogást a sereghajtó Beneventón. A 38. percben azonban megtört a jég, Giacomo Bonaventura volt eredményes – az olasz szélső egy beadás után közvetlen közelről, fejjel kotorta be a labdát a hazaiak kapujába (1–0).

Az 51. percben aztán jött a meglepetés, egyenlített a Benevento! A bajnokságban eddig pontot sem szerző újonc egy szöglet után volt eredményes. Gianluigi Donnarumma félelmetesen nagyot védett egy távoli kapáslövésnél, a kipattanó labdát viszont George Puscas estéből egyből bevágta a kapuba (1–1).

Nem örülhettek sokáig a hazaiak, hat perccel később, Bonaventura beadása után Nikola Kalinic maradt elképesztően üresen az ötösön belül, és a horvát támadó nem is rontott, senkitől sem zavartatva a kapuba bólintott (2–1).

A 75. percben Alessio Romagnolit kiállította a játékvezető – tegyük hozzá, az ítélet erősen vitatható –, így a Milan nehéz végjáték elé nézett. A Benevento tisztességgel próbálkozott, küzdött, mindent megtett az egyenlítő gólért, és a ráadásban jött is a csattanó!

Egy szabadrúgás után, a 95. percben a felmerészkedő Alberto Brignoli kapus mesteri fejesével egyenlített a Benevento, amivel egyúttal megszerezte az első pontját a szezonban! Gennaro Gattuso pedig foghatja a fejét, vélhetően nem ilyen bemutatkozásra számított…

OLASZ SERIE A
15. FORDULÓ

Benevento–Milan 2–2
(Puscas 51., Brignoli 95., ill. Bonaventura 38., Kalinic 57.)

Bologna–Cagliari 1–1 (Destro 81., ill. Joao Pedro 42.)
Fiorentina–Sassuolo 3–0 (G. Simeone 32., Veretout 49., F. Chiesa 71.)
Internazionale–Chievo 5–0 (Perisic 23., 57., 92., Icardi 38., Skriniar 60.)

KÉSŐBB JÁTSSZÁK
20.45: Sampdoria–Lazio (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS 
  1. Internazionale 15 12 3 33–10 +23 39
  2. Napoli 15 12 2 1 35–10 +25 38
  3. Juventus 15 12 1 2 41–14 +27 37
  4. Roma 14 11 1 2 27–10 +17 34
  5. Lazio 13 9 2 2 33–15 +18 29
  6. Sampdoria 13 8 2 3 27–18 +9 26
  7. Fiorentina 15 6 3 6 26–19 +7 21
  8. Milan 15 6 3 6 20–19 +1 21
  9. Bologna 15 6 3 6 18–18 0 21
10. Atalanta 15 5 5 5 21–19 +2 20
11. Torino 15 4 8 3 19–21 –2 20
12. Chievo 15 5 5 5 17–26 –9 20
13. Cagliari 15 5 1 9 14–25 –11 16
14. Udinese 13 4 9 18–24 –6 12
15. Crotone 14 3 3 8 11–27 –16 12
16. Sassuolo 15 3 2 10 8–27 –19 11
17. Genoa 14 2 4 8 12–20 –8 10
18. SPAL 15 2 4 9 13–26 –13 10
19. Verona 14 2 3 9 12–29 –17 9
20. Benevento 15 1 14 7–35 –28 1

 

forrás: nemzetisport

Hozzászólások