Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójában a listavezető Manchester City a 91. percben bukta el a győzelmet a Middlesbrough ellen, a Burnley a 94. percben döntött a Crystal Palace ellen, a Sunderland pedig tíz emberrel harcolta ki az első sikerét.

[AdSense-B]

A manchesteriek hiába rohamoztak gyakorlatilag megállás nélkül, egészen a 43. percig és a 18. kapura lövésig kellett várni az első találatra; De Bruyne jobb oldali beadását Agüero terelte a bal alsóba – megszerezve a 150. gólját a City színeiben (1–0).

A belga már a 19. gólpasszát adta tavaly szeptemberi debütálása óta, ezzel toronymagasan (hattal) vezeti a City vonatkozó ranglsitáját.

A második félidő végén De Bruyne növelhette volna az előnyt, de a felpattanó labdát nem tudta kapásból az üresen maradt kapuba terelni.

Ezt pedig megbüntette a Boro: egy bal oldali beadás után Marten de Roon talált be közelről, Bravo már csak beleérni tudott a labdába (1–1).
[AdSense-C]

A Sunderland hátrányból fordítva nyert a Bournemouth vendégeként úgy, hogy az 59. percben Steven Pienaar második sárgája miatt emberhátrányba is került. Ezzel a Sunderland megszerezte szezonbeli első győzelmét, David Moyes pedig 945 nap után nyert ismét a PL-ben (1–2)!

A Crystal Palace felállt kétgólos hátrányból a Burnley vendégeként, ám a 94. percben a házigazdáé volt a végszó (3–2), míg a West Ham és a Stoke City megosztozott a pontokon (1–1).

ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ

Bournemouth–Sunderland 1–2 (Gosling 11., ill. Anichebe 33., Defoe 74. – 11-esből)
Burnley–Crystal Palace 3–2 (Vokes 2., Gudmundsson 14., Barnes 94., ill. Wickham 60., Benteke 81. – 11-esből)
Manchester City–Middlesbrough 1–1 (Agüero 43., ill. De Roon 91.)
West Ham United–Stoke City 1–1 (Antonio 65., ill. Krkic 75.)
18.30: Chelsea–Everton (Tv: Spíler Tv)

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 11 7 3 1 25–10 +15 24
2. Arsenal 10 7 2 1 23–10 +13 23
3. Liverpool 10 7 2 1 24–13 +11 23
4. Chelsea 10 7 1 2 21–9 +12 22
5. Tottenham 10 5 5 14–5 +9 20
6. Everton 10 5 3 2 15–8 +7 18
7. Watford 10 4 3 3 14–13 +1 15
8. Manchester United 10 4 3 3 13–12 +1 15
9. Burnley 11 4 2 5 11–15 –4 14
10. Southampton 10 3 4 3 11–10 +1 13
11. Stoke City 11 3 4 4 13–18 –5 13
12. Bournemouth 11 3 3 5 13–16 –3 12
13. Leicester City 10 3 3 4 12–16 –4 12
14. Middlesbrough 11 2 5 4 10–12 –2 11
15. Crystal Palace 11 3 2 6 16–19 –3 11
16. West Ham 11 3 2 6 11–20 –9 11
17. West Bromwich Albion 10 2 4 4 10–14 –4 10
18. Hull City 10 2 1 7 8–23 –15 7
19. Swansea 10 1 2 7 9–18 –9 5
20. Sunderland 11 1 2 8 9–21 –12 5

 

 

forrás: nemzetisport

Hozzászólások