Meggyőzően teljesített Robert Kubica, a korábbi F1-es pilóta, aki hat évvel ezelőtti balesete után a múlt héten ülhetett először Formula–1-es autóba a Renault jóvoltából. A francia gyártónál elégedettek voltak a lengyel teljesítményével, és azt is elmondták, hogy van-e esély újabb tesztre.

Több mint egy hét telt el azóta, hogy Robert Kubica tesztlehetőséget kapott a Renault-tól, és pályára vihetett egy 2012-es Lotust. Bár a tesztet tudatosan nem verték nagy dobra, azt tudni lehet, hogy Kubica összesen 115 kört tett meg, és állítólag a Renault teszt- és tartalékversenyzőjénél, Szergej Szirotkinnál is gyorsabb volt, aki Kubica után körözhetett ugyanazzal az autóval.

Cyril Abiteboul, a Renault F1-es istállójának ügyvezető igazgatója elmondta, hogy jött a teszt lehetősége, de a jövővel kapcsolatban egyelőre nem bocsátkozott jóslatokba.

„Robert szerette volna ezt a tesztet. Az enstone-i családunk nagyon lojális, és mindenki szeretne a versenyzőinknek lehetőséget adni a vezetésre, ez pedig akkor adatott meg Robert számára, amikor egy napra már amúgy is lefoglaltuk a valenciai pályát Szergej Szirotkin tesztje miatt” – mondta Abiteboul.

„Arról azonban fogalmam sincs, hogy alakulhat a jövője, és nem is szeretnék olyan helyzetbe kerülni, ami nyomás alá helyezné őt. Robert felbecsülte a képességeit és a határait, és majd ha teljesen tisztában lesz ezekkel, akkor meghozhatja a megfelelő döntést a karrierjét illetően.”

Alan Permane, a Renault főmérnöke sem szeretne állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy Kubica visszatérhet-e a Formula–1-be, de – bár konkrét tervek még nincsenek – hasonló tesztre egy nap újra sor kerülhet.

„Robert fizikai állapota megfelelő, bár néhány kapcsolót át kellett raknunk a kormányon, hogy jól tudja használni őket, de ez nem okozott nehézséget – mondta Permane. – Korai még a következő lépésekről beszélni, de tartjuk a kapcsolatot Roberttel. Egyelőre nincsenek tervek a teszt folytatását illetően, de elképzelhető, hogy lesz még ilyen a jövőben.”

Hozzászólások